Támogatáskérelem

A Mustármag megújulás-szolgálat 2012 őszén megalkotta a „Népemért vállalom” zeneművet, Márton Áron püspökről. A művet azóta már több mint 30 alkalommal mutattuk be Erdély-szerte. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyterme három alkalommal is megtelt erre a rendezvényre. Márton Áron egyénisége nagy erővel hat még ma is. Erre az igényre válaszolva hozzáfogtunk egy játékfilm megalkotásához.

Ez a film (melynek költségvetése 1 millió euró) Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen. Mivel a filmnek közösségi súlypontja van, ezért többezer szereplőt vonunk be, több mint 20 helyszínen, 140 helység lakóit tervezzük megszólítani. A nagyobb tömegek megmozgatása lehetőséget ad arra, hogy népünk újrafogalmazza önmagát, önerőre ébredjen. Már az előkészület alatt felszínre kerül mindaz, ami abban az időben éltette és összetartotta a népet: a hit, az együttműködés, a kölcsönösség, az egymásért érzett felelősség.

Adományaikat szeretettel várjuk az alábbi bankszámlára:

ASOCIATIA ARON FILM EGYESULET

Cím: Tîrgu-Mureş, Str. Călăraşilor nr.1

Adószám: CIF: 33035501

 

 

Kérjük, támogassa jövedelemadója 2 százalékával a Zord Idők Csillaga című film létrejöttét:

A felajánláshoz a 230-as kérelmet kell kitölteni:

1. Töltse le és nyomtassa ki az űrlapot: 230-as kérelem.pdf

2. Töltse ki az I. részt („Date de identificare a contribuabilului”);

3. Írja alá az űrlapot a „Semnatura contribuabil” mezőben;

4. 4. Juttassa el a lakcíme szerint illetékes pénzügyi hivatalhoz 2016. május 15-ig!

 

 

OTP Bank Romania Sa, Sucursala Târgu-Mures

RON: IBAN RO15OTPV320000915978RO01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

HUF: IBAN RO19OTPV320000915978HU01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

EUR: IBAN RO69OTPV320000915978EU01 SWIFT KÓD: OTPVROBU

Sucursala Ag. Piata Trandafirilor - Tirgu-Mures, OTP BANK ROMANIA

 

Banca Transilvania, Sucursala Târgu-Mures

RON: IBAN RO47BTRLRONCRT0245987901 SWIFT KÓD: BTRLRO22XXX

HUF: IBAN RO10BTRLHUFCRT0245987901 SWIFT KÓD: BTRLRO22XXX

 

OTP BANK NYRT.É-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

A bankszámla száma: 11740054-20116509

A bankszámla elnevezése: ÁRON FILM EGYESÜLET

APRÓ CSEPPBŐL LESZ A ZÁPOR!

Köszönettel: a Mustármag Közösség

 

Amennyiben fizikai személyként szeretné támogatni a film elkészítését, támogatását eljutathatja a legközelebbi plébánián keresztül.

Az intézményekkel, cégekkel, közbirtokosságokkal a kapcsolattartó személy Péterfi Attila-Csongor film manager.

Elérhetősége
Mobil: + 40 744 639138, email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it..

Free WordPress Themes - Download High-quality Templates